... ÉLETÚT ...

Stephen King

Stephen King

(1947-????)

Stephen Edwin King 1947. szeptember 21-én született a Maine állambeli Portlandben, Ruth és Donald King gyermekeként. 1949-ben, mikor Stephen 2 éves volt, az apja egy este elment cigit venni, és soha nem tért vissza. Az anyjának ezután egyedül kellett felnevelnie őt és Davidet, a bátyját. Stephen 7 évesen történeteket kezdett írni. Ez azután történt, hogy a nagynénje házában talált egy doboz horror és sci-fi könyvet, és rájött, hogy neki ezt kell csinálnia (szóval írnia kell). Ez 1959-ben volt. 6 évvel később megírta első sztoriját I Was A Teenage Grave Robber (Fiatal Sírrabló Voltam) címmel, ami a Comics Review című lapban jelent meg. Az első profi sztorija két évvel később, 1967-ben jelent meg a Startling Mystery Stories-ban, a címe The Glass Floor (Az Üvegpadló) volt (ld. Letöltések).

King 1966-ban végezte el a középiskolát, és tanulmányait a Maine-i Egyetemen folytatta, Orontóban, mint a természettudományok baccalaureusa. Tanulóként a Folger Campus könyvtárban dolgozott, és itt találkozott Tabitha Spruce-szal, jövendőbeli feleségével, aki szintén itt ügyködött. King 1970-ben diplomázott az egyetemen, és egy évvel később elvette Tabbyt feleségül.

Szó szerint máról holnapra élve, Stephen elkezdett egy regényt, ami egy telekinetikus képességekkel rendelkező lányról szólt. Mikor a Carrie (így hívták a művet, sőt, még ma is így hívják) elkészült, King odaadta a kéziratot a Doubleday nevű kiadónak. A dolog keltett egy kis feltűnést. Mikor 1974-ben kiadták, egyből nagy sikere lett, és a Doubleday eladta a paperback jogokat egy akkor elég megdöbbentő áron, $400,000-ért.

A Carrie-t 1976-ban meg is filmesítették. Csupa (addig) ismeretlen színész játszott benne, és a rendező sem volt egy Spielberg. A film 1.8 millió dollárba fájt a készítőknek, és 15 milliót hozott a konyhára, nomeg 2 Oscar-jelölést két szereplőnek. A film (legalább annyira, mint a könyv) Stephen Kinget a legmenőbb horrorszerzők közé emelte, a rendező Brian De Palmának is beindult a karrierje, valamint Sissy Spaceket, John Travoltát, Nancy Allent, Amy Irvinget és William Kattet sztárrá tette. Ők mind akkor szerepeltek először filmben.

Stephen következő könyve, a Borzalmak Városa (Salem's Lot) szintén "filmmé lett", és az azt követő A Ragyogás (The Shining) is, amit Stanley Kubrick rendezett. (Egyébként ez a film is - csakúgy, mint a Carrie - elég vegyes érzelmeket váltott ki a rajongókból. Az már szinte íratlan törvény, hogy a legtöbb King-könyv jó, de a belőlük készült filmek egy kalap szart se érnek (persze kivételek mindkét esetben vannak).) Ettől kezdve King lett a King, és nem volt megállás! Az előbbieket követte még a Végítélet (The Stand), A Holtsáv (The Dead Zone), a Tűzgyújtó (Firestarter), és a Cujo. Ezek természetesen mind bestsellerek lettek.

King új rekordot állított fel, mikor A Halálsoron (The Green Mile) című művének mind a hat kötete a bestseller listán tartózkodott, egyszerre!

Legtöbb regénye, és számos novellája is megjárta a mozivásznat, de a legtöbb elég siralmasra sikeredett (mind a kritikusok, mind a rajongók szerint). A Carrie, A Holtsáv, a Tortúra (Misery), és A Remény Rabjai (The Shawshank Redemption) című filmeken kívűl a többi mind a videotékákban lett sikeres. A filmek bukása nem igazán zavarja Kinget, és ő azt mondja, hogy a Tűzgyújtó, A Kukorica Gyermekei (Children of the Corn), és A Ragyogás kivételével a filmek elég jók lettek (ezt nem sokan gondolják így rajta kívűl).

King filmet is rendezett egyik novellájából Maximális Túlhajtás (Maximum Overdrive) címmel, de hatalmas bukás lett a vége. Szerencsére (és a rajongók nagy örömére) Stephen King ezután távol maradt a rendezői széktől, de azért néha vállal kisebb szerepeket saját filmjeiben (ld. lejjebb!).

De az írás az, amit Ő legjobban művel, és teszi ezt őrületes tempóban mind a mai napig (Hál' Istennek!). Eddig több, mint 50 könyvet írt, köztük néhányat Richard Bachman néven (ld. másik oszlop!), de akad köztük non-fiction írás és novellagyűjtemény is. Ezekhez jönnek a további, itt-ott megjelent novellák, esszék, újságcikkek, valamint forgatókönyv, és ki tudja, mi még.

King számos elismerésben részesült karrierje során:

Díjak

1981
Balrog - Professzionális teljesítmény a horror/fantasy népszerűsítésében
2000
Tommy
2003
Bram Stoker - Életműdíj
National Book Foundation Medal for Distinguished Contribution to American Letters
2004
International Horror Guild - Élő Legenda
World Fantasy Awards - Életműdíj
2006
Mystery Writers of America - Nagymester
2007
Canadian Booksellers Association - Életműdíj
2010
Los Angeles Public Library Awards - The Literary Award
2011
Mason Award

És hogy ne csak a munkájáról legyen szó, pár dolog a családjáról. Feleségéről már volt szó fentebb. Ő maga is közkedvelt író, bár korántsem olyan sikeres, mint férje. Házasságukból három gyermekük született: Naomi Rachel King, Joseph Hillstorm King és Owen Philip King. Joseph manapság Joe Hill "művésznéven" írogat, hogy ne kelljen az apja árnyékában élnie, de a turpisságra így is hamar fény derült. A család a Maine állambeli Bangorban él, ahol megannyi King-történet is játszódik.

Kevesen tudják, hogy King egy Rock Bottom Remainders nevű bandában is játszik, gitározik és énekel. Semmi komoly, egyszerűen összeállt néhány írótársával, és néha adnak pár koncertet.

Valószínűleg ennél is kevesebben tudják, hogy Kingnek saját rádióadója is van. Nem is egy, hanem mindjárt három! Ő és felesége ugyanis a tulajdonosa a The Zone Corporation nevű cégnek, mely három, Maine körzetében és az interneten sugárzó adót foglal magába. A WKIT (100.3 FM) jó kis rockzenét játszik a nap 24 órájában, és ez Maine egyetlen adója, ahol mindez élőben történik, tehát folyamatosan van valaki a stúdióban. A WZON (620 AM) sportra szakosodott, a WDME (103.1 FM) pedig szintén zenére (az "érettebb" fajtából), egy kis sporttal vegyítve.

King filmekben is szerepelget, és bevett szokása, hogy néha-néha feltűnik a saját műveiből készült alkotásokban.

Filmszerepek

Knightriders (1981)
"Hoagie Man" (ez nem King-film!)
A Rémmesék Könyve (Creepshow) (1982)
Jordy Verrill a The Lonesome Death of Jordy Verrill című részben
Maximális Túlhajtás
(Maximum Overdrive) (1986)
Fickó a pénzautomatánál
Rémmesék (Creepshow 2) (1987)
Kamionsofőr Az Autóstoppos című részben
Kedvencek Temetője (Pet Sematary) (1989)
Pap
Az Aranykor (Golden Years) (1991)
Buszsofőr
Alvajárók (Sleepwalkers) (1992)
A temető gondnoka
Végítélet (The Stand) (1994)
Teddy Weizak
Baseball (1994)
Saját maga (hang) (ez nem King-film!)
Langolierek (The Langoliers) (1995)
Tom Holby
Sorvadj El! (Thinner) (1996)
Dr. Bangor
Ragyogás (The Shining) (1997)
Gage Creed
Az Évszázad Vihara
(Storm of the Century) (1999)
Ügyvéd a tévében
A Simpsons család (The Simpsons) (2000)
12x03 (Insane Clown Puppy):
saját maga (hang)
A Dumagép (Frasier) (2000)
8x08 (Mary Christmas): Brian (hang)
A Rózsa Vére (Rose Red) (2002)
Pizzafutár
Chappelle's Show (2003)
1x07: Saját maga
A Félelem Kórháza
(Kingdom Hospital) (2004)
1x06 (Fejetlenség): telefonáló (hang)
1x13 (Finálé): Johnny B. Goode
Szívem Csücskei (Pitch Fever) (2005)
Saját maga (ez nem King-film!)
Gotham Café (2005)
Mr. Ring
Diary of the Dead (2007)
Hírolvasó (hang) (ez nem King-film!)
Sons of Anarchy (2010)
3x03 (Caregiver): Bachman

Richard Bachman

Richard Bachman

(194?-1985)

Richard Bachman New Yorkban született, valamikor az 1940-es évek elején. A középiskola elvégzése után beállt a parti őrséghez négy évre, majd kereskedelmi hajózással töltött tíz évet. Ezután New Hampshire-ben telepedett le, ahol egy közepes méretű farmot vezetett.

Bachman este írta könyveit, mikor a tehenek már hazaértek. Krónikus alvászavarban szenvedett.

Bachmannak és feleségének, Claudia Inez Bachmannak egy fiúgyermekük volt, aki hat évesen életét vesztette egy balesetben. Kútba esett a szerencsétlen, és megfulladt.

Bachman első könyve, a Rage, 1977-ben jelent meg. Ezt követte 1979-ben a The Long Walk, 1981-ben a Roadwork, 1982-ben A Menekülő Ember (The Running Man), majd 1984-ben a Sorvadj el! (Thinner). Bachman ez utóbbi könyvével tört be a keményfedelű könyvek piacára.

1982-ben agytumort fedeztek fel nála, ezt sikeresen eltávolították. Az orvosok legalábbis ezt hitték. 1985-ben Bachman hirtelen meghalt "írói álnév-rákban". Ez a skizofrénia egy igen ritka fajtája.

1987-ben elkészült A Menekülő Ember című film, főszerepben Arnold Schwarzeneggerrel. A film az azonos című könyv alapján készült, és hatalmas csalódás volt, mivel jóformán csak a címe egyezett meg a könyvével.

1989-ben King Halálos Árnyék című könyvében megemlíti Bachmant, mint ihletadót.

1994-ben Bachman özvegye, miközben pakolászott a költözéshez, a padláson talált egy csomó kéziratot néhai férjétől. Számos novella és regény volt ott, némelyik teljesen kész volt, némelyik kevésbé. A leginkább késznek tűnő a A Rendcsinálók (The Regulators) volt, ezt Claudia el is vitte Bachman ex-szerkesztőjéhez, Charles Verrillhez. Néhény apróbb változtatás után, és Claudia Bachman (most Claudia Eschelman) beleegyezésével 1999. szeptemberében kiadták a könyvet, októberben pedig film készült a Sorvadj el!-ből.

2007-ben újabb Bachman-regény jelent meg, a Blaze. Természetesen "a padláson" találták ezt a kéziratot is.

Bachman leleplezése

Steve Brown volt az, aki kiderítette, hogy Richard Bachman valójában Stephen King. Rengeteg pletyka terjengett zsarolásról és hasonlókról, de az igaz történet röviden a következőképpen hangzik, ahogy azt Brown megírta:

Mikor a Sorvadj el!-t kezdtem olvasni, az első két oldal után azt gondoltam: "Ez most vagy Stephen King, vagy a világ legjobb imitátora." Elkezdtem azon gondolkozni, hogy lehet, hogy tényleg King áll a dolog mögött. Nem is annyira komolyan, mint inkább jó játékot látva a dologban elmentem a Kongresszus könyvtárába, hogy megnézzem a szerzői jogokat. Mind, kivéve a legrégebbit Kirby McCauley nevén volt -- ez jókora nyom, mivel McCauley volt akkoriban King ügynöke is, de nem meggyőző, mivel McCauley-nek rengeteg ügyfele volt. Ennél a pontnál majdnem feladtam, mivel a legrégebbi könyvet előbb levédték, minthogy a könyvtár átállt volna a számítógépes nyilvántartásra. Mindenesetre megkértem az írnokot, hogy nézzen utána a dokumentumnak. Némi keresgélés után a kezembe nyomta: Stephen King, Bangor, Maine. Lefénymásoltam mindent, majd hazamentem.

Csodálom és tiszetlem Kinget, így nem akartam semmi olyat tenni, amivel árthatnék neki. Mindent lemásoltam, majd írtam egy levelet, amiben leírtam, mit találtam. Írtam azt is, hogy szeretnék egy cikket a dologról, de ha ez problémát okozna, akkor hallgatok. Elküldtem a levelet Kingnek az ügynökén keresztül. Maximum egy nagyon rövid választ vártam.

Eltelt két hét. Éppen egy könyvesboltban dolgoztam, és hallom, hogy "Steve Brown. Hívás Steve Brownnak az ötös vonalon!" Felvettem, és ekkor egy hang ezt mondta: "Steve Brown? Itt Steve King. Rendben. Tudja, hogy én vagyok Bachman. Én is tudom. Mit fogunk tenni? Beszélgessünk!"

Fel sem merült bennem, hogy felhívna, így még a könyvesbolt nevét sem írtam meg, nemhogy a telefonszámot. Úgy tűnik, egy egész délutánt eltöltött azzal, hogy felhívjon minden könyvesboltot DC-ben, hogy megtaláljon!

Szóval, beszélgettünk egy ideig, aztán megadta a titkos otthoni számát, és azt mondta, hívjam vissza este. Elszaladtam egy telefonra szerelhető magnóért, és három három egymást követő estén beszélgettünk. Igazán nyugodt és vicces volt. Egyáltalán nem tűnt mérgesnek. Nagyon kegyes volt, és azt mondta, másnak nem is beszélne erről (persze azon túl, hogy bevallja a dolgot), és az én interjúm lenne az egyetlen erről témáról.

Időbe telt, mire megfelelő formába hoztam az anyagot és kiadót találtam. Ezalatt tartottam a kapcsolatot Kinggel, és mondtam neki, hogy mivel egyre többen olvassák a Sorvadj el!-t, egyre többen rájönnek majd a dologra. Végül a cikk megjelent a Washington Postban, onnan pedig eljutott mindenhova.

Az interjúm (minden káromkodással együtt, amit a Post kiszedetett velem) megjelent a Kingdom of Fear című Kingről szóló esszégyűjteményben is, ha érdekel valakit.

Hangsúlyozom, hogy soha még csak fel sem merült bennem a zsarolás gondolata, és hogy King saját akaratából beszélt velem, és az ő ötlete volt a hosszú interjú. Szerintem tudta, hogy az igazság egyszer úgyis kiderül, és tetszett neki az ötlet, hogy egy senki kis irodai dolgozó kapja a sztorit Washingtonból, ne pedig a New York Times, vagy hasonló.

Hangsúlyozom továbbá, hogy ezt az egészet a King iránti tiszteletből tettem, és mert nekem az egész egy jó játéknak tűnt. Egyáltalán nem "tollasodtam meg" az ügyön. King megemlítette a nevemet a Bachman Books eredeti kiadásában, de az újabb kiadásokból ez kimaradt.

De akkor ki van a képen?

A Sorvadj el! keményfedelű amerikai kiadásának hátsó borítóján a fent is látható kép jelent meg. A fickó valójában Richard Manuel, Kirby McCauley biztosítási ügynöke. McCauley volt abban az időben King ügynöke.