... VÉGÍTÉLET : ISMERTETŐ ...

Írta: Bárdos Máté
Készült: 2005. július 1.

Sok minden gondolat jutott eszembe, miközben a Végítéletet olvastam. Nagyon élveztem, mert egy kicsit elüt a King-féle fantasztikumok világától, de ugyanakkor mégis egy rendkívül magával ragadó műről van szó. Kingnek ez alkalommal több, mint 1500 oldalra volt szüksége, hogy ezt a monumentális víziót kiírja magából. Elképesztő eredmény született, melyet egy hét alatt el lehet olvasni, annyira izgalmas, és nehéz abbahagyni. Érdekes továbbá, hogy nem válik unalmassá. Néha a humor miatt, néha pedig a feszültsége miatt érzi úgy az ember, hogy minden oldala a helyén van. Nincs fölösleges "rizsa". (Mert A rémkoppantók például borzalmasan el lett nyújtva. És fölöslegesen!)

Akkor röviden vázolom a sztorit, aztán elmesélek pár gondolatot.

Van egy titkos (természetesen amerikai) katonai labor, ahol a kormányügynökök egy rendkívül veszélyes halálos vírussal dolgoznak. Azonban egy váratlan műszaki hiba következtében a vírus kiszabadul, végigsöpör egész Amerikán, és szinte mindenkit elragad az élők sorából. Megmagyarázhatatlan módon viszont pár ember mégis túléli a támadást (a "kiválasztottak"), a szervezetük valahogy ellenáll. És ezek mellett van még egy közös vonásuk: nyugtalanító álmokat látnak. Ilyenkor vagy egy Fekete Ember üldözi őket, vagy pedig egy néger anyó hívását hallják. El is indulnak tehát a túlélők, hogy megkeressék vagy az egyik vagy a másik "Gazdájukat".

A vírus kiszabadulása először a tipikus amerikai "takony" akciófilmek hangulatát keltheti az olvasóban. Valóban elcsépelt egy ötlet, ezt talán még a legnagyobb rajongók is elismerik. De ami ezután jön, az az igazi! Az első részben (mivel a regény két részes) egyesével megismerhetjük a később egyre inkább fontossá váló szereplőket. Mivel van rá hely, ezért rendkívül részletesen le van írva, hogy kik ők, mit csináltak eddig, milyen a jellemük. (King külön fejezeteket szánt például arra, hogy milyen, illetve mi a munkájuk, mennyire gyakorlatias, vagy estleg tompábban vág az eszük...) És ahogy a könyvben haladunk előre, úgy egyre közelebb érnek egymáshoz az útnak indult férfiak és nők, míg végül közössé válik a céljuk, az életük. Stu Redman találkozik Frannie Goldsmith-szel, illetve Harold Lauderrel. Az ő nyomukat követi Larry Underwood, aki időközben ráakad Nadine-ék csapatára is. Tehát sok kis, többszálon futó történet játszódik egyszerre, melyek igazából csak a második könyv elején, úgy 850 oldalnál érnek össze. Éppen ezért aztán jelentős különbség figyelhető meg az 1. és 2. rész stílusában, megszerkesztettségében. A kettes kötet például már csak a jó és a rossz tábor eseményeit írja le. Vagyis összeértek a szálak, összeállt a kép. Mellesleg vannak olyan dolgok, melyek csak ekkor tisztulnak le igazándiból az olvasóban.

A műben két fontos, írányító figura van, akik kiemelkednek a tömegből, mint ahogy azt már említettem. A néger anyóka (Abigail Freemantle) a jó pólus, az Istenhez forduló karakter, a makulátlan "fehérség". Míg Randall Flagg (vagyis a Fekete Ember) a tökéletes Gonosz, az ördög megtestesülése. (Kingnél már megszokhattuk, hogy gyakran van egy ilyen ördögi figura. Gondoljunk Linoge-ra vagy George Stark-ra.) Sajnos azonban Flagg sokkal ravaszabb, mint a jó párja. És sokkal célratörőbb is. Ő szedte össze a műszaki emberek java részét.(!!) King ennyire sötét figuráknak érzi a műszakiakat? Szóval Flagg táborában vannak többségben a zsenik és a lángelmék, míg Abigail anyónál a jószándékű, de félszeg emberek. A Fekete Ember továbbá tudja még azt is, hogy hol vannak a vegyi fegyverek, meg miegyebek. Mert hát azok is őrizetlenül maradtak.

(Talán nem véletlen egyébként, hogy a jó tábor Amerika nyugati felén van, míg a rossz tábor Amerika keleti felét foglalja el.)

A helyzet: Amerika kiégett! Nincs a gyárakban, munkahelyeken ember, éppen ezért nincs például áram se, meg semmi ilyesmi. A technika csődöt mondott! Mindezeket újra meg kell teremteni. Vajon képes ez a két kis csapat a már korábban feltalált technikai csodákat újra életre kelteni? Vagy nincs meg a megfelelő tudásuk hozzá?! De talán még ennél is nagyobb bajok vannak. A széthúzás, a plussz-minusz harca. Az emberiségre ugyanis nem más, mint az ember a legfenyegetőbb veszély! Mert még ebben a katasztrófában is szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy félni kell a másik embertől! Na és azt se feledjük, hogy teljesen a véletlenen múlt, hogy ki maradt életben és ki nem. Lehet, hogy több gonosz maradt életben, mint ahány jó! És hány orvos, hány mérnök, hány... Ha hőseink helyre akarják hozni a károkat, először azzal kell kezdeniük, hogy a másik tábort le kell győzniük! És utána lehet azzal foglalkozni, hogy ki fog aztán tanítani, mi lesz az emberiség jövőjével. A gyerekek, akik születnek védettek lesznek?

És ekkor egy dologról még mindig nem szóltunk. A jók közötti viszályról. Mert az irigység még a hősök(?) táborát is szétveti. (Nyugodtan lehet amúgy mondani, hogy csak a szituáció tette őket hőssé. Larry Underwood például normál helyzetben még magára se tudna vigyázni!) Elég erősek-e a jók, elég okosak-e, mi lesz a jövőjük? Ez mind kiderül a műből!!

Elképesztő élmény elmélyedni ebben a monumentális vízióban. Ez kétségkívül Stephen King egyik legkomolyabb, és legjobban sikerült darabja. Ez nem játszadozás. Vámpírok, kígyók, szörnyek, zombik itt nincsenek. Az Ember a gonosz. És ettől lesz az egész helyzet sokkal izgalmasabb. Itt VÁLSÁG van. És a válságos helyzetben az ördög mindig követőkre lel. De meddig?

TEHÁT Végítélet, nagyon ajánlom! (Elvégre itt a nyár, mikor, ha nem most érünk rá olvasni?)