... CIKKEK ...

Könyvjelző 2006. július

King és az ő démonai
Bármi megtörténhet, csak félni lehessen tőle

Mi kell a rettegéshez? Vegyünk például egy kislányt! Legyen mondjuk kilencéves, és menjen kirándulni az erdőbe a családjával, aztán tévedjen el... Eddig nem nagy ügy az egész, mindenkivel megtörténhet ilyesmi, lapos sztori. Mit lehetne ebből kihozni?

A Tom Gordon, segíts! messze nem a legjobb King-regény, terjedelemben sem hasonlít az átlagra. Nem horror, nem mese, nem fantasy, és nem is sci-fi. Senkinek sincs benne paranormális képessége, egy tárgy sem kel életre, hogy utána szándékosan emberéletre törjön, ráadásul örömteli a vége. Egy dolog viszont változatlan: sokáig és nagyon-nagyon megkínozza a főhőst, lépésről lépésre vezeti be a szenvedés világába.

"A világnak fogai vannak - írja Stephen King -, és beléd marhat, amikor csak akar." Amikor csak akarom, írhatná, de meg kell teremtenem hozzá a feltételeket, hogy hihető legyen. Adok a kislánynak egy jó adag élni akarást, kap mellé egy hátizsákot: egy kék esőkabáttal, egy tonhalas szendviccsel, csokival, csipsszel, egy kis folyadékkal, egy Gameboyjal és egy rádiós walkmannel. Aztán mind jól elveszem tőle, és még borzalmasabb helyzetbe hozom.

Stephen King szenvedő hősei folyton azon gondolkodnak, miként tudják túlélni, hogy a világ beléjük mar. Egyik tanulmányában King kifejtette, a jó horrornak az álom és ébrenlét közötti szűk tartományba kell elkalauzolnia közönségét, arra a folyékony határvonalú területre, ahol "még hallani a szavakat, de jelentésüket már nem érteni". A Tom Gordon kilencéves hősnője például odáig jut kálváriája során, hogy amikor egy kis fogyasztható bükkmakkot juttat üres gyomrába, élete legmegelégedettebb pillanatát éli át, s azt gondolja közben: "ha kikerülök innen, sosem leszek képes elmagyarázni nekik". Ha kikerül...

Az éhezést mint létállapotot King egyébként más művében is elénk varázsolja. Természetesen megint a feltételek, a színtér kialakítása és a fenyegető szituáció fokozatos kibontása a döntő. A Csontkollekció egyik novellájában (Túlélő típus), a cseppet sem megnyerő orvos hős egy kopár kis szigeten kényszerül szembesülni az éhezéssel. Van nála rengeteg heroin és egy napló. King azon képzelgett, hogy vajon az ember megeheti-e önmagát, és ha igen, mennyit ehet meg a saját testéből, mielőtt bekövetkezik az elkerülhetetlen. Az alapötlet itt sem eredeti, mint ahogy a "Négyes boncterem" témája sem az a Minden haláli kötetből. "Szerintem minden rémtörténetekre specializálódó író életében eljön a pillanat, amikor neki kell gyürkőznie az idő előtt történő eltemettetés témájának, egész egyszerűen azért, mert ez a téma mindennél rettenetesebb." Annak a leírása, hogy mit élhet át egy tudatánál lévő tetszhalott a boncasztalon, miközben tréfálkoznak és flörtölnek fölötte, az alap Hitchcock-történettel is versenyre kelhet. Stephen King népszerűsége (több mint 30 nyelvre lefordították, majd 300 millió példányszámban) ugyanazért töretlen, mint Hitchcocké, mert tudja, hogyan működik a félelem. A félelem, amikor az érzékelés kapui végtelenül kitágulnak, és bármi megtörténhet, hisz "a racionalitás áramköreit vacakul kötötték be az emberi állatba". Az ijesztő metaforák ilyenkor kelnek életre.

Bármi megtörténhet tehát, csak hasson. Stephen King mindig szívesen mesélt erről a hatáskeltésről, vagy az ötletei felbukkanásáról, azaz a saját írásairól. Megtette ezt majd minden könyve elő- vagy utószavában, és legutóbb Az Írásról című művében még ars poeticával is előállt. Szerinte a könyvek vásárlóit nem érdeklik a regény irodalmi érdemei, akik pusztán egy jó sztorit akarnak venni, ami először elbűvöli, aztán magával sodorja őket, hogy a könyv végéig meg se álljanak. Ez olyankor eshet meg az olvasóval, ha "fölismeri a történetben szereplő embereket, a viselkedésüket, a környezetüket és a beszédüket. Ha a leírtak erősen visszhangozzák a saját életét, hiedelmeit, akkor hajlandó belefeledkezni a történetbe."

2003-ban a Nemzetközi Könyv Alap neki ítélte az Amerikai Irodalom Népszerűsítéséért Díjat. A zsűri egyik tagja elmondta, Kinget kifinomult történetvezetési gyakorlata, fiatalabb írótársainak népszerűsítése, és könyvtárak támogatása miatt választották a díjra. A világ fogai azonban az ő írói hírnevét sem kímélik. Siker ide, siker nem oda - és bár úgy tesz, mint akit ez nem bánt -, a ponyvairodalom jelzőjétől soha nem tudott szabadulni. Néha szégyelli a műfaját, néha sértetten büszke rá, de mindig bizonyítani akarja, hogy a benne működő daimon szeretetet érdemel.

A dark fantasy műfajában a Setét Torony sorozattal (1982 és 2004 között eddig hat rész látott napvilágot) King hihetetlenül összetett és gazdag világot hozott létre, és folyamatosan újabb híveket szerzett magának. A mese és a fantasy határán járó A sárkány szemé-vel pedig állítólag saját lánya elismerését szerezte meg. Ez a kalandos történet már több fordításban megjelent, most Müller Bernadett tette sokkalta frissebbé az előzőekhez képest. A mindennapi valóság és a csúszó-mászó lidércek iszonyata helyett itt a mese törvényei lépnek működésbe.

A mesékben sokszor minden könnyűnek tűnik; a szereplők bármikor képesek megváltoztatni az alakjukat vagy láthatatlanná válni, és mindig akad valami csodás szer a gonosz legyőzéséhez. Kivéve, amikor nem. Még Flagg, a gonosz varázsló (aki maga az ősgonosz) is mosolyog a regényben egy anduai varázslón, aki az alakváltoztató képesség megszerzésére tört, de csak megőrülnie sikerült. Egy pragmatikusabb világban, mint amilyen Kingé, persze, mindenkinek többet kell használnia az eszét, és hosszabban kell tűrnie a szenvedéseket.

Mi kell a rettegéshez? Vegyünk például egy öreg királyt! Vegyünk egy varázslót, aki az anarchiának él, és akinek a Grenh sivatagból származó zöld homokja minden méregnél pusztítóbb erővel bír. Vegyünk egy esendő, gyenge herceget és egy hős herceget, aki ellenáll a világ marásainak! Zárjuk be sok évre egy szédítően magas toronyba, ahonnan szinte lehetetlen megszökni! Aztán ha esetleg mégis sikerülne a szökés, szóljunk a varázslónak!

Domokos Áron

Stephen King: A sárkány szeme
Fordította: Müller Bernadett
Európa Könyvkiadó, 352 oldal, 1980 Ft
Várható megjelenés: 2006. július