... CIKKEK ...

Mancs 2000. április 27.

Egerek, emberek

Újfent egy Stephen King-írásból készített mozival állunk szemben. Amint az már hagyománnyá nemesedett a tengerentúlon, vászonra kell vinni a mester életművének minden egyes szegmensét, ha ócska, nézhetetlen filmszemetek árán, hát akkor úgy, nem számít, s ehhez tartják is magukat bőszen. No de ez a mostani dolgozat legalábbis nézhetőnek ígérkezett.

Frank Darabont rendező a Remény rabjai által már gyakorlott King-adaptálónak nevezhető, aztán szerepel itt a jópofa Tom Hanks is, akinek az ügynöke feltehetően már szerződésében garantálta művészete mellé a film Oscar-jelölését, valamint Gary Sinise színészt grátisz. A joviális Tom börtönőrként dolgozik a "zöld soron", azon az úton, ahol a halálraítéltek közelítik meg a reájuk várakozó villamosszéket. A soron dolgozó őrök kedélyes, családias csapatot alkotnak, emelkedett a hangulat, akárha egy vágóhídon, a délutáni unalom elűzéséért csillogósra fényezik a kivégzőalkalmatosság fém alkatrészeit, netán vehemesen szellőztetik az előző likvidált után odamaradt égett szagot. Mókás fiúk. Az elítéltek nemkülönben.

A vánszorogva induló történet ott kezd érdekessé válni, amikor meghozzák filmünk tulajdonképpeni főhősét, egy kétméteres hegyomlást, kit borzalmas tettekkel vádolnak, persze, mint azt érkeztekor máris sejthetjük, merőben alaptalanul. S ezenkívül is tud még egyet s mást: emberünk csodás képességekkel bír, s jól megváltoztatja a soron dolgozók egész életét.

Bélyegezhetjük a filmet akár epikusnak is, ami itt most leginkább baromi hosszút jelent. Remekművet viszont közel sem, bár az előzetes várakozásnak kétségkívül megfelel: a mozit simán végig lehet nézni, meg lehet rajta hatódni, és persze az elmaradhatatlan megszívlelendő tanulságot is beletuszkolhatja a kedves néző a hátizsákjába kifelé menet.

Hogy az egerek hol jönnek a képbe, már mindenki maga fejtse meg.