... CIKKEK ...

Filmvilág 1993/01

Láttuk még: A fűnyíró ember

Turcsányi Sándor

Lamberg szívében kés, Latour nyakán kötél: újabb horror következik. Stephen, a King.

Íróember egyszeri szereptévesztése inkább izgalmas, mint elítélendő, amolyan szellemi sort-pornó, kacéran kivillanó gatyakorc. A folyamatos szereptévesztés viszont csak horror lehet. Szurkolunk a filmrendező írónak, kinevetjük, ha színészi feladatra vállalkozik, s félünk tőle, ha politizál. Most megtudhatjuk, van ezeknél szörnyűbb is: ha az író olvas. Stephen King, a horrorkirály fáradságos uralkodásának egyik röpke cigarettaszünetében - gyaníthatóan - valami ilyesmire vetemedett. Két könyvbe is belakapott.

A hatalmas, vezető beosztású királyember rendszerint hajlamos elszakadni a tömegektől, az élet zavaros vizeiről fölsőbb folyások felé evezni. Királyíró számára ez végzetes lehet: elmarad az ihlet, elfogy a muníció. Az utcán nem sétálva nem találkozhat emberevő autóval, macskapofájú szörnnyé fejlődő szomszéddal, félkarú banditával. Csak a hivalkodó cím, az üres ragyogás marad neki. Ilyenkor aztán kénytelen könyveihez nyúlni, pontosabban lenyúlni mások könyveit. Ez mind igen jó, mind valóban szép, de sajnos, aki írni szeret, nem biztos, hogy ügyesen olvas.

Stephen King a Pygmalion és a Virágot Algernonnak alapján összeütött egy rövid történetet, s megfogant a királyi eszme. A lelkes udvartartás celluloidra eszkábálta. Filmrendez, fényképez, vág és pofákat vág (szerepel) sok lakáj és tányérnyaló. Filmjöknek minden porcikája rossz, viszont már eleve bele van építve a folytatások lehetősége. A végén telefonzörgés, harangzúgás: fejét a szörny ismét felemeli, s akkor megint elölről kell kezdeni.

Másrészt virágot, de sokat a derék Algernonnak (ezt is megértük), és akasszátok fel a Lumiere-testvéreket!