... CIKKEK ...

Total Film 1999.

Stephen King
A rettegés atyamestere

"A világ legsikeresebb írója", "A világ legjobban fizetett írója", "A világ legolvasottabb írója", "A világ leg... írója."

Bátran be lehet fejezni szinte tetszOleges jelzővel, nagy valószínűséggel megírták már róla - és igaz is. Első regénye - Carrie - 1974-ben jelent meg, és azóta könyvei több mint 300 millió példányban keltek el világszerte. Szerény becslések szerint évi 40 millió dollárt keres. Ám sokan vannak, akiket ez nem tud meghatni. "Szemét" - legyintenek. "Utálom a horrort, ne idegesíts" - tolják félre a könyvet. King azonban sikeres, és ez azt jelenti, olvassák. Mert King egyike azon keveseknek a világirodalom történetében, akik tudták a titkot. Az üdvözítő Titkot, ami miatt elolvassák az ember könyvét.

King vonzereje nem az, hogy borzalmas és ijesztő dolgokról ír. Nem azok a legizgalmasabb részei, ahol folyik a vér. King egy dologra érzett rá, arra, amire előtte legjobban a 17. sz. gótikus regényírói, majd a Rettegés Irodalmának legjobbja, H.P. Lovercraft, egy dologra: az emberek tele vannak félelmekkel, amikkel alig tudnak kezdeni valamit. De ha nevet adunk a gonosznak - azaz látjuk-olvassuk, hogy mások is rettegnek -, már nincs miért félni tOle. King bevallottan Lovecraftet tekinti mesterének. Való igaz, Lovecraft írásainál kevés aggasztóbb, félelmetesebb és felkavaróbb van. A különbség kettejük közt egyszeri: King sokkal jobb regényíró, igazi mesélő, olyan, amilyen Dickens vagy éppen Jókai voltak.

King arról ír, ami mindannyiunkban benne van - azaz a félelemről - olvasmányosan, érdekesen, szórakoztatóan. Aki szeretné besuvasztani Kinget az amúgy is felületes és hamis "horror" kategóriába, vegye kézbe a Dolores Claiborne-t, a Remény rabjait, vagy Az eminenst. Egy csepp vér nem folyik bennük, de valóban lehetetlen letenni.

Kinget azért bántják, mert az ember "alantasabb" ösztöneit veszi célba és elégíti ki... Soha, semmi nem okozott nagyobb kárt a művészetek területén, mint a sznob kritikusok, akik a közönség és az alkotó fölé helyezték magukat. Ha a félelemtől való félelem alantas ösztön, ám legyen, a Kinget világszerte olvasó milliók akkor telis-tele vannak alantas ösztönökkel, és a gyerekeikkel a Texasi láncfűrészes gyilkost nézetik esti mese gyanánt, reggelente meg a szomszédokat lövik sörétes puskával, majd nyulakat és kutyákat boncolnak fel a pincében. Vagy a konyhaasztalon, mert ott jobban látszik.

King nem szereti, ha ajnározzák, nem szeret autogramokat osztogatni, átlagos polgár, minden tekintetben. Az Egyesült Államok észak-keleti csücskében, Maine államban él, Bangorban, egy átlagos környéken. Viktoriánus utánérzésű háza rikító pirosra van festve, nagy kovácsoltvaskerítés veszi körbe, amelyen egy tábla lóg: "Magánterület! Tilos az átjárás!" De a kapu nyitva van, a bejárat előtt pedig piros Mercedes kabriója parkol. Igaz, a csengő mellé nincs kiírva a neve, de ha a hívatlan látogató becsenget, jó esélye van rá, hogy King maga nyit ajtót. És az is biztos, hogy elkomorul a tekintete, ha meglátja a látogató hóna alatta dedikálandó könyvet. Ám azt is biztosan állíthatom, hogy a kellő szöveggel és megbánó tekintettel meg lehet úszni azt a másfél-két évet, amíg postai úton dedikálja egy könyvét. Ceruzával aláírja a nevét, majd megköszöni a látogatást, és sürgős elfoglaltságára hivatkozva becsukja az ajtót. El van foglalva. Regényt ír, neki ez a dolga.

Varga Bálint