... CIKKEK ...

Mancs 1999. szeptember 10.

Unott mészárlás

Stephen King írásaiból annyi film készült már, mint talán még egyetlen más szerző műveiből sem, tegyük hozzá: nagy részük igénytelen fércmű volt csupán, videotékák polcainak félkarú lovagjai. Ebből a középszerű sorból talán csak Stanley Kubrick rendezése ragyogott ki, na meg Brian De Palmáé, aki a most tárgyalt film első részét követte el anno 1976-ban.

Persze mondhatnak az alkotók bármit, ez a film nem más, mint folytatásba burkolt remake, mégpedig azon a tinihorror-fogyasztó amerikai ifjak számára, akik biztosan kivennék videójukból az eredetit Travolta és a többi szereplő röhejes frizurája láttán. Azért van valami buta kerettörténet a folytonosság kimagyarázása végett, de azt most hagyjuk, a lényeg úgyis teljesen ugyanaz.

A konfliktusok okozója itt is egy telekinetikus képességekkel rendelkező gimnazista lány, aki csitribe oltott Uri Geller, mégpedig a durvábbik fajtából: az még hagyján, hogy pillantásával lelöki a kávésbögrét, vagy hogy délután a hímzés helyett kanalakból fon kosarat (bár ezt nem is mutatják), szóval ez még így rendben is lenne, hősnőnk viszont labilis idegzetű Marilyn Manson-rajongó, az ilyenekre pedig minden jobb érzésű amerikai bigott katolikus szerint minimum a kénköves kárhozat vár, s lőn: a hihetetlen iskolai stressz (képzelhetik) hatására árvizet, pokoltüzet, adórendőrséget képes szabadítani bárkire, így saját magára is, mondjuk az évzáró bulin, ahol is elszabadul minden, aminek el kell.

Amellett persze az ember egy horrorfilmtől nem vár tulajdonképpen semmit, annyi már csak az első rész tiszteletben tartása végett minimum lett volna, hogy a feszültséget fokozatosan és hibátlanul növeljék egészen a végkifejletig.

De még ez sem sikerült.