... CIKKEK ...

Népszabadság 2009. szeptember 19.

Szívfacsar

Az írói előszó gyanús holmi. Mert miért is lenne a szerző feladata, hogy az olvasónak előre elmagyarázza, mit fog olvasni, miért olvassa, hogyan olvassa. (Persze, mint mindig, most is vannak kivételek, melyek erősítik a szabályt, például a Szindbád előszava, a Tájékoztatás talán a könyv legszebb része.) King Leleplezés címmel írt bevezetőt Blaze című regényéhez, melyben töredelmesen bevallja: ezt a könyvét még 1973-ban írta, de miután elolvasta, szemétnek tartotta, ezért nem is zaklatott vele egyetlen kiadót sem. Néhány év múlva megint elővette, és újra megállapította, hogy siralmasan nevetséges.

Cserna-Szabó Zoltán

Stephen King (Richard Bachman): Blaze

A következő harminc évet a kézirat egy könyvtárban töltötte, édes Csipkerózsika-álmát egy kartondobozban aludta. Majd Stephen egyszer csak úgy döntött, ír egy "kemény noir" regényt, s bár úgy emlékezett, a Blaze se nem kemény, se nem noir (inkább "három zsebkendőre hitelesített szívfacsar"), mégis úgy határozott, előássa a feledés betemetett kútjából. (Logikus, nem?) És amikor harmadjára is elolvasta saját könyvét, hirtelen azt érezte: "egész jó", és ugyan ráfér egy kis kozmetikázás, de amúgy megállja a helyét a James M. Cain nevével fémjelzett "bűnnel elegy naturalizmus" műfajában, és tisztelgés az Egerek és emberek című Steinbeck-regény előtt.

Hogy mitől változott meg hirtelen King ítélete ily radikálisan, sejtésünk sincs. Ám az előszóban azt is elárulja, mit fogunk olvasni: "a leszakadt osztályok kisebb tragédiáját" a noir krimik száraz stílusában. És még mielőtt megkérné olvasóját, hogy ha egy mód van rá, párásodjon be a szeme a regénytől, még magyarázkodik kicsit: ha valakinek esetleg mégsem tetszik a regény, azt vigasztalja a tudat, hogy a befolyó jogdíj nem hozzá, hanem a Menedék Alapítványhoz kerül, mely nyomorgó művészeket segít. Nehéz ezekután objektív olvasónak maradni.

Blaze jónak születik és okosnak, de a sors csúnyán kibabrál vele. Részeges apja addig dobálja a lépcsőről, míg horpadt fejű hülye lesz belőle. Árvaházban, javítóintézetben, nevelőszülőknél ütik-vágják a srácot, aki közben jószívű, ostoba óriássá nő, s végül a bűnözés alsó régiójában találja magát. Társa, George, a pitiáner szélhámos oldalán végre megleli a nyugalmat, a barátságot és a boldogságot. Ám fájdalom, George-ot egy nap utoléri végzete: kockázás közbeni késelés képében. Halála után a magányos, ütődött, túlvilági hangokat halló Blaze-re marad, hogy valóra váltsa kettejük régi álmát, a nagy dobást: a milliós kaliberű csecsemőrablást.

Két szálon fut párhuzamosan a sztori: az egyiken Blaze szomorú múltja pereg, a másikon az amatőr gyerekrablás. Az első szál valóban a lecsúszott osztály tragédiája, ám meglehetősen sziruposan és közhelyesen előadva - ragacsos és sablonos naturalizmus. A történet erősen hasonlít az Egerek és emberekre, hogy ez tisztelgés-e, vagy kis híján plágium, azt mindenki maga döntse el. A krimivonal pedig kiszámítható, tragikomikus, vacak, izgalom- és feszültségmentes. Stílusa nyomokban sem idézi a noir szenvtelen ridegségét, King folyton belecsúszik a szentimentalizmusba. A regény világképe is meglehetősen egyszerű, nincs benne egyetlen mozgó alkatrész sem: a szegények sorsa a bukás, a gazdagok meg (ha a világ feje tetejére áll, akkor is) boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

Maradjunk annyiban, talán egy zsebkendőt megér e szívfacsar.

Európa, 255 oldal, 3000 forint.