Hírek

2002. december 24. Az a bizonyos boldog Karácsony... (pff!)
Gondolom, mindenhol dúl a Karácsony, hatalmas zabák, ajándékok, miegyéb. Jó nektek... Itt kicsit más a helyzet: a kaja nem valami fejedelmi, szaloncukor is főleg zselés van (de nagyi rulez, hozott egy fél zacskó kókuszosat), ráadasul a jézuska baszott rám (bár nem csak rajta múlt), így nem azt kaptam, amit szerettem volna. Ráadásul az én 2003-as évem már januárban el lesz cseszve, úgyhogy a továbbiaktól sem remélek semmi jót. Mindegy, ettől függetlenül

Boldog Karácsonyt és egy sokkal jobb Új Évet kívánok minden Állandó Látogatónak!

Azért akadnak jó dolgok is: ha elvonatkoztatunk életem egyik legszarabb Karácsonyától és attól, ami még rám vár, belebotlunk pl. az SKHQ karácsonyi frissítésébe, amit egyből egy... nem is, kettő roppant klassz dologgal nyitok meg ezennel!

Dizájnváltás, első felvonás: boneheaD bátyó követte el az új logót és a menüt, örök hála érte! Elvileg lesz folytatása valamikor. Érdekességképpen megjegyzem, hogy tavaly karácsonykor adtam hírt arról, hogy bone dizájnolja a H.Q.-t, de abbahagyta, mert megkértem, hogy ne csinálja, és most, szinte pontosan 1 évvel a történések után újabb próbálkozás - ezúttal sikeres, noha nem teljes :))

A másik dolog: exkluzív Bihari György interjú! Ezt is bone követte el, feltett pár kérdést, Beezer válaszolt, az eredmény nálam tekinthető meg.

Átalakítottam egy kicsit a nyitólapot is, de ez apróság. Megvan a szavazás helye, a Tudtad? box szerintem klassz (thanks, Kim!), ja, és a menübe bekerült egy fórum, mégpedig az Indexes. Újat csinálni nincs értelme, úgyse költözne a nép, meg egyébként is elég kihalt mostanság a hely...

Szeptember 27-én jelent meg az Entertainment Weekly azon száma, melynek borítóján King szerepel, belül pedig meg is interjúvolják - a téma természetesen a visszavonulás. Szerintem egyelőre felesleges aggódni, lesz még Dark Tower 5-6-7, meg hasonlók.

Entertainment Weekly

Íme egy mókás kép a The Onion nevű site-ról:

Néhány karikatúra Kingről (köszi, Vic!):

Némi OFF: Tamás úgy döntött, abbahagyja Kinges oldalának készítését, ás átnyergelt Agatha Christie-re. András Koontz oldala viszont visszatért, és itt megtekinthető.

És a keretes szerkezer fenntartása végett még egy fuck a végére. Részlet a Magyar Hírlap cikkéből:

"Huszonöt százalékos áfakulcs szerepel a könyvkiadás kapcsán a kormány új adójavaslatában. Ha a pénzügyi tárca keresztül verekszi ezt a tervet, a magyarországi könyvkiadás minden eddiginél nehezebb helyzetbe kerül, és lehet, hogy összeroppan."


[Könyvek] Megjelent az Álomcsapda! 1800 Ft, és a borítója valami iszonyú (semmi személyes, Steve! ;)).

Álomcsapda

CWorm lefordította a The Glass Floor című novellát, ami eddig semmilyen King-könyvben nem jelent meg. Ha szeretnéd megkuksizni, őt zargasd! :)

WOW! Jövő márciusban jön egy The Complete Guide to the Works of Stephen King című CD-ROM. Sajna korlátozott példányszámban (500 db), így ebből is kimaradunk :( Pedig jól hangzik: kb. 2400 oldalnyi szöveg, "minden történet, minden szereplő, minden helyszín, minden kapcsolat, minden hiba és sok-sok egyéb dolog". 2 évente tervezik frissíteni, és 50 dolcsiba kerül.

Néhány Dark Towerrel kapcsolatos hír:

  • Kész a Dark Tower! Jövőre jön az 5-6. kötet, 2004-ben pedig az utolsó.
  • Az HBO filmet akart csinálni belőle, de King nemet mondott, mert nem szeretné, ha Rolandot valamelyik színésszel azonosítanák.
  • Mégsem Németországban jelenik meg az 5. kötet először. Furcsa is lett volna...
  • Az eddig megjelent 4 kötet Signetes kiadásának borítói:

    Dark Tower I Dark Tower II Dark Tower III Dark Tower IV

    Még néhány apróság, érdekesség innen-onnan (köszi, Vic!):

  • Kiderült, hogy King kedvenc saját könyvei a Bilincsben és az Állattemető. Előbbi érdekes, bár kétségkívül jókora írói kihívás lehetett egy női karaktert ilyen részletesen bemutatni.
  • Kvázi jó hír az Európa Kiadó fórumáról: "Stephen King életéről szóló könyv kiadását fontolgatja a kiadó, de csak ha a regényei már mind megjelentek magyarul." Ez is valami...
  • 2001. áprilisában az Álomcsapda megjelenésének első hetében 55,000 példányban kelt el. 2002. áprilisában az Everything's Eventual már nem muzsikált ilyen jól (32,000 példány), szeptemberben pedig a From a Buick 8 még gyengébben teljesített.
  • A McSweeney's magazinban debütál majd egy új King-sztori. The Tale of Gray Dick a címe, egy kísértet-történet lesz, és egy elefántról szól :)
  • Na még egy borító: Everything's Eventual angol paperback kiadás:

    Everything's Eventual

    Hírek letudva, lássuk, milyen finomságok kerültek fel az oldalra (köszi mindenkinek!)!

    Ismertetők: Tonnányi! Csontkollekció (S@ti, Rage és bone), Éjszakai Műszak és On Writing (bone), Az (bone és Vic), Nem Jön Szememre Álom (Vic és S@ti), A Sárkány Szeme (Vic), Rémálmok és Lidércek (S@ti), valamint Kinga küldött pár sort ezekről: Sorvadj El!, Cujo, Carrie, Borzalmak Városa, A Holtsáv.

    Vélemény: Olcsy a Rémkoppantókról.

    Idézetek: Sorvadj El!, Cujo és A Holtsáv (Kinga), A Sárkány Szeme (Vic), Rémkoppantók és Borzalmak Városa (Gloin).

    Szereplők: Cujo, Borzalmak Városa és A Holtsáv (Kinga). Sajna nem teljes, csak főszereplők...

    Kapcsolatok: A Setét Torony (Szamóca), meg némi Csontkollekció.


    [Filmek] Vegyesen, ahogy sikerül...

    VHS/DVD hírek: Atlantisz Gyermekei és Az novemberben (köszi, Peti!), októberben pedig Kedvencek Temetője és a folytatása. Január 7-én pedig jön a Ragyogás mini.

    Kedvencek Temetője Kedvencek Temetője 2 Ragyogás

    Lesz film a The Diary of Ellen Rimbauer-ből. Ez ugye az a könyv, amit nem King írt, de A Rózsa Véréből ismerhetjük Ellent. Januártól forgatják, és elvileg májusban vetíti az ABC.

    Helmer Peter Care rendezi majd a Tóparti Kísértetek alapján készülő filmet.

    Ez ám a hír: lesz Kukorica Gyermekei 8 és Cujo 2! Nem semmi! :) Utóbbi 2003. végén, mindkettő csak videón.

    A Riding the Bullet alapján készülő filmet februárban kezdik forgatni. A rendező Mick Garris, aki ezután egyből a Desperation-nek fog nekiesni, ami vagy egy 3 órás tévéfilm lesz, vagy egy kétrészes akármi az ABC-nek.

    Újabb képek és forgatókönyvek a The Dead Zone-ból. Időközben vége lett az első season-nek, január 5-én kezdődik a második.

    November 4-én vetítette az NBC az újraforgatott Carrie-t. Rena Sofer rules!

    Újabb Dreamcatcher trailer! Köszi, Jatfield! Kicsit izmos a maga 20+ megájával, de kisebbet nem találtam. Szeptember óta ide-oda tologatták a bemutató időpontját, jelenleg ez március 28. Kb. ekkor jelenik meg a forgatókönyv is.

    Bemutatták a Night Surf-öt. A hivatalos site-ról elvileg le lehet tölteni (200+ mega, 33 perc), gyakorlatilag azonban nem. Ma délelőtt írtam nekik, és máris válaszoltak! Aszongyák, költözik a site, nézzek vissza január közepén. Úgy lesz!

    Night Surf

    Elkészült a Rainy Season is. A hivatalos site-on meg lehet tekinteni, a tralier és az "így készült" filmecske pedig innen is leszedhető. Írtam a készítőknek, meglepő módon tök gyorsan válaszoltak, és azt mondták, hamarosan letölthető lesz majd a teljes film, hogy ne csak online lehessen bámulni.

    Rainy Season

    1-1 új kép ezekből: Ragyogás, Macskaszem és Alvajárók, valamint felfedezni véltem egy kapcsolatot a A Rózsa Vérében.


    [Életút] Pár újabb idézet. Köszi, Vic!
    [Rajongók] Xaero és eisei véleménye került fel.
    [Utalások] Minden kategóriába került valami újdonság. Köszi Threepwoodnak és TnS-nek.
    [Hirdetések] Marcsinak, Andrásnak és Tásnak hála 10(!) könyvet sikerült megkerítenem!

    Könyvajánló

    Nyilván eső után köpönyeg, mivel már Karácsony van, de ha az SKHQ-ról szoktad a "friss" megjelenéseket összeszedni, akkor úgy kell neked ;)

    Douglas Adams: A Kétség Lazaca (The Salmon of Doubt): Gabo Kiadó, 1990 Ft, keményfedelű és nagyon klassznak tűnik!

    A Kétség Lazaca

    Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában május végén került a boltokba a tavaly elhunyt angol szerző, Douglas Adams utolsó regénye, a Salmon of Doubt (A kétség lazaca). A kötetet Stephen Fry, Adams szerkesztője a merevlemezen található részletekből rakta össze.

    A regény, amelyen Adams már hosszú évek óta dolgozott, a Dirk Gently-sorozat harmadik része lett volna. Frynak mindössze tíz fejezetet, azaz mindössze ötven oldalt sikerült összeállítania a fájlokból. A munka nem volt könnyű így sem, mivel Adams meglehetősen szétszórt volt, ha írásra adta a fejét: közel harmincféle szövegváltozatot és töredéket kellett átfésülni és összeilleszteni, hogy a regény fennmaradt negyede olvasható egészként bekerülhessen a mostani kötetbe.

    A történet Dirk Gently újabb nyomozását meséli el. A meglehetősen formabontó módszerekkel kutakodó detektív egy igen különös esettel áll szemben: meg kell keresnie egy macskát, amelynek csak az egyik fele van jelen a világunkban. Gently szokás szerint mindenféle támpont nélkül az Egyesült Államokba utazik, hogy felderítse az ügyet. Ráadásul misztikus körülmények között még egy rinocérosz is szörnyethal - megannyi rejtély, amelyre sajnos már nem adhatott választ az író.

    A kétely lazaca mellett közel ötven egyéb írást válogattak be a könyvbe, humoros esszéket, szövegtöredékeket, emaileket, beszédeket és cikkeket, egyszóval minden olyan Adams által írt anyagot, vagy éppen a vele készült interjúk legjobbjait, amelyet a rajongók szívesen olvasnak. Bekerült továbbá Adams néhány novellája is, például A Dzsingisz Kán magánélete, vagy az ifjú Zaphod Beeblebrox kalandját elmesélő néhány oldalas történet.

    A könyvben számítástechnikáról, rájákról, kutyákról, rinocéroszokról és az ateizmus fontosabb kérdéseiről szóló rövid töredékek és esszék is olvashatóak. Mindegyik íráson ott van kézjegyként Adams különleges humora, amely ezt a sokszínű kötetet igazán élvezhetővé teszi.

    Isaac Asimov: Encyclopedia Galactica 3: Végre! 3600 Ft, és a következő műveket tartalmazza: Az Űr Áramlatai, Kavics az Égben, Zsákutca (novella), Az Alapítvány Előtt.

    Encyclopedia Galactica 3

    Philip K. Dick: Különvélemény: Novelláskötet, a film adta az apropót, szerencsére. A Szukits adta ki, 1500 Ft, a címlapon meg képek a filmből :/ Dick 5 kötetes novellagyűjteményéből válogatták a műveket, így valószínűleg a maradék kb. 4 kötetnyi anyagra keresztet lehet vetni :( Azért ennyi novellából igazán kinézhettek volna olyanokat, amik még nem jelentek meg magyarul!

    Különvélemény

    Tartalom
    Különvélemény (Minority Report)
    Második Változat (Second Variety)
    Imposztor (Imposter)
    Emlékmás (We Can Build You)
    A Citadella (War Game)
    Apáink Hite (Faith of Our Fathers)
    Elektromos Hangya (Electric Ant)
    Amit a Holtak Mondanak (What the Dead Men Say)
    Kémek (Oh, to Be a Blobel!)
    A Legutolsó Történet (The Story to End All Stories)
    Utószó

    Kevés olyan science fiction írót ismerünk, akinek hatása egyformán meghatározó eleme napjaink populáris és magas kultúrájának. Philip K. Dick közülük való. Sokszor tébolyodottnak tűnő, mégis kétségtelenül zseniális látnoki megnyilatkozásai korunk alapvető kérdéseit feszegetik, így talán nem véletlen, hogy egymást követik az írásaiból készült filmfeldolgozások. Példa erre a Szárnyas fejvadász, az Emlékmás, az Imposztor, és a Különvélemény is.

    Történetei egyszerre vetették meg napjaink népszerű negatív utópiáinak - a cyberpunk műfajának - alapjait, és ötvözték a korabeli amerikai sci-fit egyfajta borongós, cinikus társadalomkritikával.

    Ilyen novella a Különvélemény is, melyben a rendőrség látnokok segítségével bukkan a - még meg sem történt - bűncselekmények nyomára. A rendszer félelmetes hatékonysággal működik mindaddig, amíg meg nem vádolnak egy zsarut, akinek ezután nem marad más választása, mint menekülni, és válaszokat találni a kínzó kérdésekre: valóban gyilkosságot fog elkövetni? Milyen szerepet játszott eddig az embertelen gépezet működésében? és legfőképpen: kicsoda ő egyáltalán?

    Dragonlance Krónikák - A Téli Éj Sárkányai: Megérkezett ez is menetrend szerint.

    Dragonlance Krónikák 2.

    Elindult egyszer egy kis csapat, hogy sosemvolt álmokat kergessenek. Most kénytelenek rádöbbenni, hogy amit találtak, az sokkal inkább rémálom.

    Az egész a kristálypálcával kezdődött. Akkoriban ez a varázslatos bot volt az egyetlen nyom, mely arra engedett következtetni, hogy az istenek, akik az Összeomlás során magára hagyták Krynnt, talán nem fordultak el végleg a világtól. És a barátok - Tanis, a félelf; Sturm, a lovag; a bátor Caramon és ikertestvére, a ravasz Raistlin; no meg persze a minden lében kanál surrano, Tass - úgy döntöttek, elindulnak ezen a nyomon.

    Válaszokat kerestek, de csupán újabb kérdésekre bukkantak. Mert hiába szereztek kétségbevonhatatlan bizonyítékot az istenek létezésére, hiába fedték fel a Sötétség Királynőjének álnok tervét a világ meghódítására, még rengeteg feladat vár rájuk. Fel kell támasztaniuk egy megalázott, csaknem porrá zúzott lovagrendet, meg kell találniuk a legendák sárkánydárdáit, de legfőképpen egységes sereget kell kovácsolniuk Ansalon egymásra acsarkodó és bizalmatlan népeiből, hogy szembe tudjanak szállni Takhisis hordáival egy sorsdöntő háborúban.

    Minderre pedig már nem sok idejük maradt, hiszen a téli éj sárkányai már közelednek!

    A Dűne Gyermekei (Children of Dune), A Corrino-Ház (House Corrino): Utóbbi menetrend szerint 2890 Ft-ért, előbbi csak úgy 2690-ért. A Corrino sajna kölcsibe van adva, neten meg csak az alant elterülő borítóképet találtam, ajánlót nem.

    A Dűne Gyermekei A Corrino-Ház

    A jövőbelátó Paul Atreides, az Impérium császára eltűnt a történelem színpadáról, és most furcsábbnál furcsább erők marakszanak a birodalom feletti uralomért. Miközben a megszelídített sivatagbolygó, a Dűne fokozatosan zöld növényzetbe burkolózik, az egykor uralkodó Corrino-ház ismét hatalomra tör, és megpróbálja félreállítani II. Leto Atreidest, az aranyoroszlános trónus kiskorú várományosát. A gyermek Leto csak egy döbbenetes metamorfózis révén kerülheti el véres végzetét. Átváltozása meghatározó hatással lesz az emberiség történelmére, elindítva a fajt az Arany Ösvényen, mely békét és biztonságot teremt a következő három és fél évezredre, hogy azután...

    William Gibson: Pattern Recognition: Januárban jelenik meg. Íme egy borító!

    Pattern Recognition

    Jonathan Kellerman: The Murder Book: Múltkor csak borító volt, azóta megjelent, szóval íme a tartalom:

    Alex Delaware egy régóta megoldatlan, brutális gyilkosság ügyében nyomoz barátjával, Milo Sturgis-szel. A rémálom akkor kezdődik, amikor Alex feladó nélküli csomagot kap, benne egy díszes album fényképekkel, melyeket bűntények helyszínein készítettek.

    Alex és Milo nekiáll megoldani az ügyet, miközben életük veszélyben forog és minden lépésüket követik. Eljutnak L.A. idegközpontjának mélyére, ahol titkot titok után fedeznek fel, és rájönnek, hogy egy elfeledett lány meggyilkolása jóval többet jelent, mint egyetlen élet elvesztését.

    Dean Koontz: Meglepő módon nem jelent meg újabb könyve magyarul - vagy csak én nem tudok róla. Viszont ma jelent meg Amerikában a By the Light of the Moon, és nem tűnik annyira rossznak.

    By the Light of the Moon

    Dylan O'Connor, az elismert művész csak pihenni áll meg testvérével, az autista Shepherddel az országút melletti motelben. Egy órán belül azonban úgymond korlátozza szabadságában és beinjekciózza egy őrült orvos, aki azt állítja, Dylan lesz karrierjének fénypontja.

    Jillian Jackson, a komikus, éppen turnéja közepénél tart, egyetlen társa Fred, a szobanövény. Őt is foglyul ejti az őrült doktor, ezzel elvágva Jillian további karrierjének útját. Az orvos figyelmezteti áldozatait, hogy a nyomára bukkantak, így ők ketten is célpontokká váltak - ha elkapják, megölik őket. Egyikük sem hisz neki, de mikor három fekete Chevrolet Suburban áll be a motel parkolójába, és Jillian autója lángokba borul, kezdenek ráébredni, hogy talán az őrült orvos talán mégsem annyira őrült...

    A The Face című Koontz-regény jövőre jelenik meg, valamikor nyáron, és ez is egész érdekesnek tűnik.

    The Face

    Fric Manheim, egy tízéves srác, hatalmas Bel Air-i kastélyban lakik. Valakinek muszáj. Apja, akié a ház, Hollywood legnagyobb csillaga - Az Arc -, de nem sűrűn tartózkodik Hollywoodban. Fric anyja régóta a maga útját járja, ugyanakkor megvan a helye a házban, külön telefonvonala is van. A 24-es számú vonalon csörren meg a telefon - ezen keresztül kommunikálnak a halottak az élőkkel. Fric általában egyedül van otthon, Mrs. McBee, a házvezetőnő, és Ethan Truman ex-rendőr és biztonsági főnök jelentik a társaságát. A srác szeretné elmondani nekik, hogy valami perverz hivogatja, de nem teszi. Apjának is szeretné elmondani, de mivel ő Az Arc, elég kevés az esélye egy magánbeszélgetésnek. Természetesen nem hiszi el, amit a halott mond: hogy Moloch eljön érte, de biztos ami biztos, kialakít magának egy búvóhelyet.

    Ethan ezenközben amiatt a hat fekete doboz miatt aggódik, amit Az Arcnak címeztek, és mindegyikben rejtélyes, már-már baljós tárgyak vannak: csigák, betűk egy társasjátékból, egy alma, belsejében egy baba szeme. Vajon a fickó, aki ezeket küldte, fenyegetni próbálja Az Arcot?

    Ekkor megcsörren a 24-es vonal és a hangposta bekapcsol. Csak Az Arcnak és lelki tanácsadójának, Ming du Lac-nak van kulcsa ahhoz a teljesen fehér szobához, ahol a telefon van. Ethan-nek nincs kulcsa, így hiába tudja meg, ki küldte a dobozokat, a 24-es vonal hívója nélkül nem tudja megérteni a céljukat. Mire erre rájön, a legrosszabb dolog már megtörtént...

    További Koontz-könyvek a közeljövőben: valamikor jövőre The Book of Counted Sorrows (ezúttal mezei könyv formájában) és Santa's Twin: The Sequel. Nem tudni, mikor, de lesz The Paper Doorway: The Sequel és Ride the Storm. Utóbbi az általam egyáltalán nem kedvelt Chris Snow-trilógia harmadik kötet lesz, talán 2003 végén-2004 elején.

    Dan Simmons: Hyperion Bukása (The Fall of Hyperion): Sajna ismét két kötetben, 2x1700 Ft-ért. Ráadásul míg az első regény 2 kötete ugyanolyan színű volt, ez a két kötet kék, illetve szürke. Klasszul néz ki a polcon a négy kötet... Jó hír viszont, hogy elvileg lesz Endymion jövőre, és Rise of Endymion utána.

    Hyperion Bukása 1. Hyperion Bukása 2.

    Túl az Emberi Hegemónia törvényein és a huszonnyolcadik századi tudomány határain, egy Hyperion nevű világon vár egy Shrike nevű teremtmény. Némelyek istenként imádják. Mások rettegnek tőle. És megint mások arra esküdtek, hogy elpusztítják. Az Időkripták Völgyében, ahol hatalmas, komor építmények mozognak visszafelé az időn át sötét üzenetet hordozva, a Shrike ott vár valamennyiükre...

    Az Armageddon előestéjén, miközben az egész galaxist háború tépázza, hét zarándok indult végső útjára az Időkriptákhoz. Választ keresnek életük megoldatlan rejtélyeire. És akár meghalni is készek azért, hogy megismerjék az univerzum titkait.

    ...

    Az Időkripták völgye mögött feldereng a fájdalom komor, tüskés acélfája, szenvedést hozva a völgyben sorsukkal megküzdő zarándokokra, a Hyperion bolygóra, a bolygó körül harcoló űrhajóflottákra, s az egész emberiséglakta univerzumra. Milliók és milliárdok, egész világok és csillagrendszerek sorsa függ néhány kiválasztott értelem - természetes és mesterséges értelem - tetteitől, döntéseitől. Elérkezett a Végső Bűnhődés pillanata, s a régi isteneknek fejet kell hajtaniuk az új idők titánjai előtt.

    Kurt Vonnegut: Börtöntöltelék (Jailbird): Újrakiadás, viszont nekem még nem volt meg. 1650 Ft-ba kerül.

    Börtöntöltelék

    Kurt Vonnegut ezúttal visszatér az "emberszabású" emberek közé: hősének, egy szánnivaló, emberséges emberkének, Walter F. Starbucknak tragikomikus életútja hullámhegyről hullámvölgybe, hírnévtől a hírhedtségig, magas kormánypozíciótól a börtöncelláig vezet. Minden halálosan komoly és minden röhögni valóan groteszk ebben az életben, és Walter F. Starbuck (eredeti nevén Stankiewicz) szelíd öniróniával vállalja az örök börtöntöltelék hálátlan - ám, az író szándéka szerint, korántsem megvetendő - szerepét e kizökkent és kiszámíthatatlan világban.

    Jövőre várható

    Isaac Asimov - Encyclopedia Galactica 4. (első félév körül)
    Isaac Asimov - Encyclopedia Galactica 5. (talán év vége)
    Dragonlance Krónikák - A tavaszi hajnal sárkányai (november körül)
    William Gibson - All Tomorrow's Parties (talán év vége)
    Frank Herbert - Dűne Istencsászára (június v. december)
    Brian Herbert & Kevin J. Anderson - A Butleri Jihad (június v. december)
    Stanislaw Lem - Béke a Földön (január)
    Kim Stanley Robinson - Zöld Mars 1-2. (év vége)
    Dan Simmons - Endymion 1-2. (év vége)
    Jeffrey Stone - Calver Visszaver (második félév, ha egyáltalán)