Hírek

SKHQ-Bookstation együttműködés!

Volt nyereményjátékok, unaloműzők

2005. április 9. Végre itt a nyár...
Üdv! Ismét eltelt egy hónap, ráadásul úgy, hogy észre se vettem és kis híján frissíteni is elfelejtettem. Egy hónapja meg lehetett fagyni, most meg meg lehet rohadni. Jöhetne lassan az ősz...

Hála a remek Bookstationnek, beszereztem George Beahm The Stephen King Story című hardcover kiadványát. Remek olvasmánynak tűnik, és minden bizonnyal úgy 15 év múlva el is fogom olvasni, de az asztalon addig is elfér...

Érdekesség: Christine autómodell!

Felborítva a site-ra egyébként sem jellemző rendet, itt és most és nem lentebb értekeznék két filmes dologról, mivel magyar vonatkozásúak, így külön figyelmet érdemelnek.

Az első végülis annyira nem nagy kaland: mindössze annyi történt, hogy az AXN-en mégsem a Dead Zome sorozatot kezdték el, hanem csak a Cronenberg-féle filmet adták le.

FRISS: Kellögem kollégától tudom (a frissítés után másfél perccel derült ki, mivel délután óta nem néztem be a fórumra), hogy elvileg mégis elkezdik a sorozatot. Ld. a fenti TV műsort!

A második már annál érdekesebb: Sebes Miklós, az RTL Klub munkatársa közölte velem a minap, hogy tervezik megjelentetni A Fűnyíróember 1-2-t DVD-n. Április-május környékén fog megjelenni, ha minden igaz, külön lehet majd beszerezni a két filmet (nem lesz double pack vagy ilyesmi), de az ára igen barátságos lesz. Ugyan nem a legszerencsésebb pont ezen két alkotást King nevével reklámozni, ugyanakkor az ingyenreklám ellen nem tiltakoztam: felkerül ugyanis az előzetesek és a filmográfiák mellé egy King életrajz is a korongokra, és mivel innen lesz lenyúlva, az SKHQ lesz forrásként megemlítve. Az igazi persze az lenne, ha tiszteletpéldányt is kapnék, node ne legyünk telhetetlenek ;)

Reklám

XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
(2005. április 21-24.)
Európa Könyvkiadó

Budapest Kongresszusi Központ
(XII. Jagelló út 1-3.)

Vendégeink:
Lucía Etxebarria, Viktor Jerofejev, Arthur Phillips, Pjotr Vajl,
Dolák-Saly Róbert, Szászi Móni, Hadnagy Róbert, Molnár Gabriella,
Szabó Magda

Újdonságaink a Könyvfesztiválra:
Orosz népi posta - Mai orosz drámák
Viktor Jerofejev: A jó Sztálin
Viktor Pelevin: Számok
Anne Applebaum: A Gulag története I-II.
Arthur Phillips: Az egyiptológus
Paul Auster: A végső dolgok országában
Maria Georg Hofmann: A. Galajda, a balkezes költő színre lép
Petra Hůlová: Homályos üvegen át
Szabó Magda: A macskák szerdája
Brigitte Hamann: Winnifred Wagner, avagy Hitler és Bayreuth
Samuel Huntington: Kik vagyunk mi?
Jonathan Carr: Az igazi Mahler

Újra kiadjuk:
Arthur Phillips: Prága

Kapható:
Lucía Etxebarria: Szerelem, kíváncsiság, prozac és kétségek
Pjotr Vajl: A hely zsenije


Programjaink:

Április 22. péntek 
16.00: A iadó standjánál Hadnagy Róbert és Molnár Gabriella dedikál
17.00: A kiadó standjánál Lucia Etxebarria dedikál

Április 23. szombat 
11.00-13.00 / Bartók terem: Európa matiné  
Vendégeink: Lucía Etxebarria, Viktor Jerofejev, Arthur Phillips,
Pjotr Vajl, Dolák-Saly Róbert, Hadnagy Róbert, Molnár Gabriella,
Szabó Magda és mások. A műsort Osztovits Levente igazgató vezeti.

15.00-16.00 / Lehár III. terem: A jó Sztálin - Viktor Jerofejevvel
M. Nagy Miklós beszélget 

15.00: Az Európa Könyvkiadó standjánál Pjotr Vajl dedikál

16.00: Az Európa Könyvkiadó standjánál Arthur Phillips dedikál

17.00: Az Európa Könyvkiadó standjánál Viktor Jerofejev dedikál

17.00-18.00/ Liszt III. terem: Az egyiptológus Arthur Phillips-szel
M. Nagy Miklós főszerkesztő beszélget

Április 24. vasárnap 
10.30-12.00/Liszt terem I-II: Orosz népi posta - Mai orosz drámák 
A műsort Upor László vezeti neves előadóművészek közreműködésével.

11.00: a kiadó standjánál Viktor Jerofejev dedikál

12.00: a kiadó standjánál Arthur Phillips dedikál

13.00: a kiadó standjánál Hadnagy Róbert és Molnár Gabriella dedikál

14.00: a kiadó standjánál Dolák-Saly Róbert és Szászi Móni dedikál

15.00: a kiadó standjánál Szabó Magda dedikál

Gazdag könyvkínálattal és 20%-os kedvezménnyel várunk minden érdeklődőt
az Európa Könyvkiadó (A1-es) standjánál!

Nincs több reklám

És most merüljünk el az áprilisi frissítésben! Úgy tűnt, alig lesz valami anyag, aztán egyszer csak megindult a híráradat és előállt az alant elterülő infóhalmaz. Jó szórakozást!


[Könyvek] Az Éjszakai Műszak utánnyomása április utolsó hetében várható.

Nyilvánosságra kerültek az idei Bram Stoker-díjak jelöltjei, és amilyen kis ügyes voltam, Liljának is én szóltam :) Jelölték a Setét Torony VII-et legjobb regény kategóriában, a Lisey and the Madmant long fictionként, a Road to Dark Towert a non-fiction művek között, a Devil's Wine-t pedig alternative forms kategóriában. Utóbbi egy válogatás, mely többek között King korai versei közül is tartalmaz párat.

A Hodder & Stoughton kiadó meg fog jelentetni egy CD-t, amin az In the Deathroom (A Halálszoba) és a Gotham Café kap majd helyet és mindkettőt King fogja olvasni. Íme a meglehetősen egyszerű borító:

És ha már audio adaptációk: a brit BBC Radio 7 három részben adta le A Kukorica Gyermekei című novellát. Gemma Jenkins producálta és Brian Lavelle olvasta fel.

Számomra ismeretlen szerző számomra ismeretlen művét olvassák fel számomra többnyire ismeretlen arcok, nomeg King maga.

A végére jutott két új ismertető DarkVenom tollából. A kivesézett művek: Titkos Ablak/Napkutya, valamint az Az. Köszi!


[Filmek] Március 22-én megjelent a Macskaszem DVD. Gondolom, a kiadó bocsánatért esedezik a csúszásért.

További DVD hírek:

A Dead Zone harmadik évadja június 7-én várható DVD-n, rajta audiokommentár, bakik, kivágott jelenetek, werkfilmek, meg egy rövidfilm.

A Riding the Bullet DVD verzióján (megjelenés még mindig április 19.) lesz audiokommentár, werkfilm, galéria, storyboardok, előzetesek - szóval a szokásos.

A május közepén újra megjelenő Quicksilver Highway DVD-n lesz audiokommentár, Matt Frewer interjú, storyboardok és forgatókönyv. Ezen kívül lesznek eltérések is a filmben: egyrészt a sztorik sorrendje visszaáll abba az állapotba, ahogy Garris eleve eltervezte, másrészt néhány káromkodást "visszacenzúráznak". Fantasztikus...

Továbbra is Mick Garris, de már nem DVD: a készülő Nightmares & Dreamscapes tévésorozatról nyilatkozott a King munkásságának oroszlánrészét feldolgozó író-rendező. Hogyaszongya: "Egyike voltam azoknak, akiket felkértek, hogy írjanak és rendezzenek egy epizódot a TNT új sorozatából. Én a 'Home Delivery' (Otthoni Szülés) című novella forgatókönyvét írtam, és most arra várnak, hogy elkezdhessék a forgatást. Egyébként semmi közöm a projecthez." Kiváncsi lennék, mik lesznek még megfilmesítve... Vajon csak olyanok, amiket eddig még egyáltalán nem? És vajon csak a szar írások, mint a Home Delivery, vagy lesz valami nézhető is?

Továbbra is nyilatkozatok, de már nem Mick Garris: Frank "Én is legalább annyi King-filmet szeretnék forgatni, mint Mick" Darabont a The Mistről: "Nagyon félelmetes és emlékezetes történet, egyike Steve legjobb 'izmosabb' rövid írásainak. A szereplőket szorult helyzetbe tette - ezt senki nem veti Kingnél jobban papírra. Hű akarok maradni az íráshoz, ezért úgy gondolom, jó film lesz belőle. Olyan módszereket fogok alkalmazni, amelyek a legjobban beválnak, de minél old-schoolabb, annál jobb. A történet eleve old-school, olyan filmet érdemel, amit akár az '50-es években is forgathattak volna. A lényeg, hogy - csak úgy, mint A Cápában - nem attól ijedsz meg, amit látsz, hanem attól, amit nem. Szeretném a történet feszültségét minél jobban fenntartani, nem akarom telerakni a filmet számítógépen előállított szörnyekkel."

Utolsó nyilatkozat: Ehren Kruger A Talizmán adaptációjáról: "Több rendezővel is úgy tűnt, végre sikerül összehozni a filmet, de kreatív véleménykülönbségek miatt mégsem jött össze. Remélem, még idén sikerül újra sínre tenni a projectet. Nehéz dolgom volt, mivel kétórás filmet akartam faragni egy 800 oldalas könyvből. Egy minisorozat sokkal inkább könyvhű lenne, de akkor oda a mozifilm-jelleg, ezért folyamatosan azon agyaltam, mi maradjon és mit hagyjak ki. Közben más írók is foglalkoztak a problémával, és remélhetőleg sikerül megoldást találni."

Idén is lesz Dollar Baby Festival, mégpedig októberben. Áprilisig lehet nevezni.

Halált megvető bátorsággal innen-onnan lenyúltam pár képet a készülő Mangler Reborn (A Mángorló harmadik része) című filmből. Ezek tényleg komolyan gondolják, beszarás!


[Cikkek] Waces volt oly' kedves és elküldte a Fangoria monstre King-interjújának első felét. Folytatás a következő számban. Addig is valaki megszánhatna a Riding the Bulletes cikkel a 3. számból...
[Rajongók] Vera és Davepapa véleménye. Köszi!
[Partnerek] Rpee Audio Oldala.